Sunrise
VII.fejezet
Valóság
Eljött Karácsony első napja. Felkeltem és lementem a nappaliba, egyszercsak kutyanyüszítést hallottam a teraszunk felől. Kinyitottam a hátsó ajtót, és ott volt egy Golden Retriever kölyök. Amikor megláttam, azt hittem elolvadok, olyan aranyos volt. Mindig is egy saját kutyáról álmodoztam.
- Jó reggelt! - hallottam a hátam mögül.
- Oh, szia Anya! Te is láttad ezt a kölyökkutyát?
- Persze! Ezt az ajándékot csak hamarabb fedezted fel, mint ahogy én gondoltam! Boldog Karácsonyt! Tudtuk, hogy régóta szerettél volna egy kutyust.
- Köszi! - és megöleltem anyut.
- Kérlek, délután gyakorold egy kicsit az éneklést!
- Jaj! Már majdnem el is felejtettem a fellépést!
- Adamnak is szóltam, hogy próbáljanak, zongorás kísérettel még jobb lesz. Úgy gondoltam, most nem fogsz gitározni, ugye nem baj?
- De akkor ki fog gitározni?
- Mivel ez David kedvenc dala, ezért ő fog gitározni.
- Remek... - mondtam lehangolva.
Hamar este lett, Karácsonykor zsúfolásig szokott lenni a templom. Apa beszélt az embereknek Jézus hatalmas szeretetéről, hogy mi a legfontosabb az életben és végül arról, hogy sok ember tévúton jár. Az emberek tekintetéből semmi visszajelzést nem láttam, szerintem fogalmuk sincs az egészről. Ez a Szeretet mennyire élő, bárcsak megtapasztalnák egyszer, éreznék azt, amit én a konferencián. Az alkalom vége felé mi következtünk a tesóimmal. Adam leült a zongorához, én a mikrofont vettem a kezembe, David pedig felvette a gitárt. Mielőtt elkezdtük volna megpillantottam Christopheréket. „Már csak ez hiányzott...” - gondoltam magamban. Ott volt az egész családja. Az anyukája nagyon szép volt, biztos vagyonokat költött magára. Mint utólag megtudtam, francia, ezért ilyen kifinomult az ízlése. Az apukája szintén jól nézett ki, látszott, hogy jól megy a vállalatuk. A húga igazi lázadó tizenéves lány. „Ó te jó Ég! Miért éppen ebbe a srácba zúgtam bele?”...
- Na, kezdjük! Egy, két,há! A Hillsong egyik nagyon király dala:
„Látom a dicsőség Királyát
Tűzfelhőben visszatér
És hódol majd a mindenség
Látom örök Kegyelmét
Elfedezni vétkünk
Megváltottak éneklik:
Refr. Hozsanna, Hozsanna
Hozsanna a magasságban x2
Látok egy nemzedéket
Kik felemelik ezt a helyet
Önzetlen hittel, önzetlen hittel
Egy nép mely minden harcát
Térdenállva vívja meg
Ébredést kér és győztes lesz!
Refr. Hozsanna, Hozsanna
Hozsanna a magasságban x2
Gyógyíts meg és tisztíts meg
Hogy lássam, te nyisd meg szemeimet
Hadd szeressek úgy, mint Te szerettél
Törd meg szívem, ahogy a Tiéd megtört
Teljesen Uram a tiéd vagyok,
Készen állok végül majd előtted!
Refr. Hozsanna, Hozsanna
Hozsanna a magasságban x2”
Miközben ezt a dalt énekeltük, láttam Christopher szemeiben a megvetést és a gúnyt. Most már tudja, hogy ki vagyok, a lelkész lánya, aki hisz az Úrban. Biztos vagyok benne, hogy lenéz ezért, de tudjátok mit? Nem érdekel, mert boldog vagyok. És ez a lényeg. Tudom, sokszor rosszat cselekszem, de Jézus szeret és megbocsát, és ez a lényeg. Nem kell a dolgokat túlbonyolítani!
Az alkalom után hazamentünk. Én is átadtam a szüleimnek és a tesóimnak az ajándékokat, nem nagy és drága ajándékok, de annál többet mondanak. Egyébként a kiskutyámat Sütinek nevztem el, mert olyan édes.J A téli szünetben meglátogattuk a rokonainkat és a barátainkat, mikor a nagyiékhoz leutaztunk, ott is eltöltöttünk néhány napot. Klassz volt, mert nagyim mutatott magáról ’titkos’ fotókat, amin jégkorcsolyázik. Aranyérmet is nyert, de ezt eltitkolta előlem. Elmondta, hogy nagyapa miatt hagyta abba, mert amikor megismerkedtek, választania kellett, hogy vagy a műjégkorcsolyázás vagy a család. Egy kicsit megbánta, mert fényes karrier állt előtte, legalábbis az akkori edzője szerint. Eltett minden emléket, így talán nem bánta a döntést.
- De ha nem a nagyapádat választom, akkor nem lehetnék boldog anya és nagymama. Az Úr így akarta, és örülök is, hogy így lett, hagyjuk a múltat.
- Igen, igazad van nagyi. De olyan büszke vagyok rád, elmondhatom, hogy a nagyim jégkori bajnok volt, ebben az a vicc hogy nagyon béna vagyok ebben a sportban.
- Dehogy! Majd én megtanítalak, kis unokám!
A kisvárosban, ahol ők éltek, volt egy kis tó, ahova lejártunk a nagyival jégkorizni. Szó mi szó, hamar megtanított. Igaz, estem néhány hátast, de ez szerintem természetes.
Végülis megtanultam korizni. Lehetetlenek tűnt, de még is lehetséges volt.Ezentúl bátran merek hátrafelé menni, végülis a véremben van.
