Sunrise

Írta: Gombkötő Melinda

 

I. fejezet

A költözés

 

Hannah Merson vagyok, egy 17 éves átlagos lány, átlagos élettel egészen addig, amíg nem költöztünk Frederictonba. Egy borús nyári napon költöztünk ide, ugyanis apa itt kapott állást. Őt egyébként Josephnek hívják és evangélista lelkipásztor, anyát pedig Margerynek. Sok titokra és bölcsességre tanítottak meg, egy különleges világszemléletet mutattak meg, nagyon hálás is vagyok ezért. A családom elég nagy, négyen vagyunk testvérek, én vagyok a harmadik gyerek. A legidősebb bátyám, Adam, ő nagyon magának való egyéniség, oda van a zongoráért, bevallom nagyon jól is játszik rajta. A másik bátyám, David, ő 19 éves és még van egy kishúgom is, Rachel. Előzőleg egy nagyvárosban éltünk, egy bérházban. Szerettem ott élni, mert sosem unatkoztam. Mikor utaztunk Fredericton felé, elképzelni sem tudtam azt, hogy milyen családi házban lakni. Izgatott, de mégis szomorú voltam azért, mert otthagyom az eddigi életem. Pillangók repkedtek a gyomromban, reménykedtem és álmodoztam, hogy itt minden másabb lesz. (Ebben nem is tévedtem). Az autó ablakából kinézve a nagyváros gyárait, supermarketeit felváltották a fenyvesek. Anyuék arról beszéltek az autóban, hogy milyen lesz ez a város és a gyülekezet. Ők nagyon kíváncsiak voltak az emberekre, és arra, hogy hogyan fogadnak majd minket. Az autó ablakán kinézve bámultam a tájat, legbelül viszont kérdéseket tettem fel magamnak.

- Lesznek barátaim? 17 éves vagyok, vajon lesz majd egy srác, aki szeretni fog? És végre önmagam lehetek?

Amíg ezen rágódtam, egyszer csak megláttam a táblát:

 

"Üdvözöljük városunkban, Frederictonban."

 

Lakosok száma: 30 ezer. Nem tudom, de egyszer csak egy látomásom lett. Azt láttam, hogy egy sötét teremben vagyok és testemre a rettegés olyan hévvel tör rá, mint egy viharos őszi napon a tenger vad hulláma a partra. Aztán azt éreztem, hogy valaki megfogja a vállam, de én nem mertem hátra nézni. Aztán hirtelen fényesség támadt. Ezt hallottam:

- "Ne aggódj, feladatod van itt, Én veled leszek, és soha nem hagylak el!"

Ekkor melegség öntött el. Nem értettem, hogy mit akart ez jelenteni, nem tudtam mi volt ez, ilyen még nem történt velem soha. Kinéztem az ablakon és megláttam egy középiskolát, amit Fredericton High School-nak hívtak.

-Ide fogtok majd suliba járni - mondta anyu.

Aztán végig mentünk a városon és megérkeztünk egy kertvárosi részhez. Láttam a templomot is, ahol majd apa fog prédikálni, majd utána megkerestük a leendő otthonunkat. A Lincoln Road végén megláttuk a házat.

- Ohh te jó Ég, mit keresek én itt?

Ezek a kérdések zúgtak a fejemben. A ház láttán rosszul lettem, elég régi volt, akár 100 éves is lehetett. Nem, annyi azért nem. De a nyár folyamán sikerült teljesen felújítani. Felfedeztem a kert végén, a kerítés mögött egy ösvényt, ami egy fenyvesbe vezetett. Az erdőből kiérve, megláttam egy folyót, ami az elmondások szerint sok kárt okozott azzal, hogy mindig kiáradt, de számomra mégis különleges lett. Sokszor ide jártam a Napfelkeltét nézni. Nem tudom miért, de olyan varázslatosnak tartom a Napkeltét. Mikor a szemedben felcsillannak a nap első sugarai, mely arannyá változtat mindent… varázslatos. Sok ihletet kaptam ezen a helyen, életem legszebb pillanatai, beszélgetései is itt történtek. Aztán vége lett a nyárnak és megkezdődött a gimi is. Tudni kell rólam, hogy oda vagyok a színes és a divatos ruhákért, de azoktól, akik csak a Pláza körül forognak, kivagyok tőlük. Na eljött a nagy nap, az első napom a FHS-ben (Fredericton High School). Felkeltem időben - ami nem nagyon jellemző rám -, pontosan elkészültem, aztán apa bevitt minket a suliba.

- Izgulsz Hannah? – kérdezte.

- Kicsit.

- Ne feledd, hogy légy alázatos és kedves mindenkivel!

- Jóóó - mondtam unottan. Sokszor hallottam már ezt a szöveget.

- Imádkozok értetek, hogy befogadjanak benneteket. Kicsim, nincs túl sok karkötő a kezeden?

- Nincs, attól hogy a lelkész lánya vagyok, nem kell fehér ruhában mászkálnom – vágtam rá apa kérdésére.

- Nem, azért mondtam, csak tudod, te így is szép vagy - mondta halkan.

Pedig én soha nem voltam magammal megelégedve. A fekete hajam helyett szőkét szerettem volna, a barna színű szemem helyett pedig kéket. A bőröm színéről ne is beszéljünk, gyűlöltem, hogy mindig olyan sápadt vagyok, mint egy halott.

- Na skacok, megérkeztünk!

Kivettük a sulis cuccokat a csomagtartóból és mentünk az igazgatóhoz, aki körbevezetett minket a suliban. Azután bekísért az új osztályomba, ahol éppen biosz óra volt az első (a kedvencem).

- Jó reggelt mindenkinek! Fogadjátok sok szeretettel az új osztálytársatokat, Hannah Mersont! Nem rég költöztek városunkba, remélem, jól fogod magad érezni a gimnáziumunkban - mondta az igazgató utolsó szavait már felém intézve.

Én gyorsan leültem az egyik padhoz. Mellettem egy lány ült, akit Emmának hívtak, nagyon barátságos és jó humorú lány.

- Hogy hívnak? Mert nem figyeltem az előbb.

- Hannah, Hannah Merson vagyok.

- Jól érzed magad itt?

- Háát, még nagyon szokatlan és ismeretlen itt mindenki.

- Ugyaaan, majd a szünetben bemutatlak pár barátomnak, nagyon jó fejek, deszkások.

- Aha, biztos nagyon jó fejek - kissé furán éreztem magam, de örültem, hogy lesz pár ismerősöm. - És téged hogy hívnak?

- Emma vagyok, de szólíts csak nyugodtan Emmnek.

- Oké, Emm.

Nagyon tetszik Emm stílusa, szókimondó és őszinte, amit érez, azt nem titkolja el. A szünetben kimentünk a kosárpályához, és ott leültünk. Oda jöttek Emm haverja is. Ben, Jason, Tom és Sarah.

- Szia, te vagy Hannah ugye? - kérdezte Sarah.

- Igen.

- Engem Sarah Laurens-nek hívnak, és hogy-hogy ide költöztetek a semmi háta mögé?

- Apa itt kapott állást, lelkipásztor.

- Akkor gondolom nem járhatsz bulizni meg ilyesmik?

- Őszintén szólva, még sosem voltam buliban.

- Azta, még ilyet, akkor te tiszta apáca vagy! - kiáltotta Tom.

- Nem, de a fogadalmam betartom. Ezt a gyűrűt, annak a srácnak fogom adni, aki igazán fog szeretni engem és elvesz feleségül, mert benne van a Bibliában: "Ne paráználkodj".

- Hogy fogod ezt betartani? - kérdezte Ben.

- Könnyen, aki igazán szeret, az a szellemedet, lelkedet is szereti és nem csak a testedet.

Emm barátai jófejek, csak az a baj, hogy nem értenek meg, de remélem, hogy egy napon majd rájönnek, hogy miért teszem ezt. A suli után Sarah-val mentem haza, mert – mint kiderült -, a szomszéd utcában lakik. Sokat beszélgettünk, elmondta, hogy a szülei a válást fontolgatják, rengeteget veszekednek. Nagyon sajnáltam őt, mert láttam, hogy tényleg megviseli. Bele sem tudtam gondolni, hogy én mit tennék az ő helyében, de szerencsére ez a helyzet nem fenyegetett. Mikor haza értem leültem a konyhapulthoz, és eltöprengtem azon, hogy nem kellett volna elmondanom a fogadalmam, szégyelltem magam és féltem, hogy a suli rajtam fog gúnyolódni.

- Mi a baj kicsim? - kérdezte anya.

- Pfff… semmi különös.

- Na, de csak van valami baj? Látom rajtad.

- Csak elmondtam a fogadalmam és rettegek attól, hogy kigúnyolnak.

- Az az ő butaságuk lesz, ne félj, mert merted vállalni önmagad. Ez bátor dolog volt.

Anyának lehet, hogy igaza van. Felmentem a szobámban és elkezdtem gitározni. Tudod a gitározás és az éneklés számomra nagyon fontos, mert ki tudom fejezni az érzéseimet. Mintha repülnél, de mégsem szívsz semmit és nem drogozol.

 

Oldal: Napkelte 1. fejezet
Napkelte/ Sunrise ez a könyv címe =) remélem tetszeni fog - © 2008 - 2024 - napkelte.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat