Napkelte/ Sunrise ez a könyv címe =) remélem tetszeni fog

- Megfagysz itt! - szólt aggódva.

- Nem számít.

- Dehogynem! Mi a gond?

- Tetszik egy srác.

- És mi a baj ezzel?

- Baj az van, van egy barátnője, a suli menője és semmi esélyem nála.

- Ezt honnan veszed?

- Nem láttad még a barátnőjét, én labdába sem rúghatok mellette.

- Lehet, hogy csinos és szép, de te különleges vagy, ez meglátszik a kisugárzásodon. Amúgy meg te is nagyon szép vagy.

- Képzeld, ma beült a próbára és végignézte a darabomat. Aztán megkérdezte, hogy jól vagyok-e már, mert tudod, a múltkor ő vágott fejbe az ajtóval.

- Hát hogyne tudnám - nevetett anya.

- Nem vicces!

- De az. Amúgy rendes lehet, ha úgy aggódott érted.

- Az is, csak biztos nem akar tőlem semmit. Meg hát eleve ha megtudná, hogy ki vagyok és mik a nézeteim, biztos kinevetne. Ugyan ki akarna járni a lelkész lányával?

- Egyszer remélem rájössz arra, hogy most mekkora butaságot mondtál. Semmi szégyen nincs abban, ha másképp látod a világot. Na gyerünk befelé, mert kifagy a lelked! - szólt rám anya.

Másnap, suliba menet közben elmeséltem Emméknek az egészet. Ebédnél újra megpillantottam, de ő felém se nézett. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Biztos haragszik rám, ugyan ki vagyok én hozzá képest? Suli után elmentünk a jégcsarnokba, elkisértük Bent edzésre. Ő is ott volt, és annyira jól mozgott a jégen! Tényleg a legjobb jéghokis. Én csak néztem a nézőtérről, bámultam, hogy milyen jól kicselez mindenkit. Úgy játszott a koronggal mintha már jéghokiütővel jött a volna a világra.

Az edzés után elmentem inni egy forrócsokit, ő is ott állt a büfé mellett.

- Szia! - montam meglepődve.

- Hello!

- Nagyon jól játszol.

- Köszi. Tegnap miért voltál velem olyan undok? Ne itélj meg senkit a hallottak alapján!

Erre nem tudtam megszólalni. Csak álltam, mint egy darab fa. Úgy éreztem magam, mint akit beledobtak a mélyvízbe. Pár pillanat múlva megjelent Miss Szöszi. „Na,már csak ez hiányzott” - gondoltam magamban.

- Hali, Chris! – köszönte. Bocsánat, inkább nyávogta.

- Hello Nina!

Na, több se kellett, megfordultam és elmentem onnan. A folyosó végéről láttam, hogy Nina megcsókolta Christophert. Helyesbítek: letámadta. Hazarohantam, és alig birtam ki az úton sírás nélkül.

Otthon beléptem az ajtón és megint elsírtam magam. Felrohantam a lépcsőn és magamra zártam az ajtót. Félóra múlva apa kopogot az ajtón.

- Engedj be légyszíves!

- Hagyj, most senkivel sem akarok beszélni.

- Jól van, magadra hagylak.

Egész este csak sírtam. Vacsorára valahogy összeszedtem magam és lementem az ebédlőbe. A testvéreim már megvacsoráztak, ott ültem egyedül az asztalnál. Valaki megfogta a vállam.

- Mi a baj? - Kérdezte apa és leült mellém.

- Semmi.

- A semmiért nem szomorú az ember.

- Hosszú történet, apa! - Válaszoltam.

- Nem probléma, van időnk.

- Az úgy volt, hogy volt egy srác, aki tetszett...

- Igen, eddig értem.

- De elég nagyképű...

- Hogy hívják?

- Christopher Taylornak.

- Taylorék?

- Igen - bólintottam.

- Hallotam már róluk, hogy milyen gazdagok. Mindenki ismeri őket. Gondolom a suliban is ő az ''ász".

- "Ász"? - kérdeztem kissé ellmosolyodva.

- Nem nagyon hallasz tőlem ilyen szavakat, ugye?

- Hát nem.

- Amúgy az a véleményem, hogy nem nagyon hozzád való ez a fiú. Tűz és víz vagytok, két különböző ember. Őt a pénz és a hírnév érdekli, téged pedig teljesen más dolgok. Kicsim, sose bánkódj egy fiú miatt!

- Anya nem bánkódott miattad?

- De, biztos. Csak tudod, mi nagyon hasonlóak vagyunk. Összedolgozunk, mint egy jó csapat.

- Értem.

- Bízz benne, hogy az Úr ad neked egy olyan valakit, aki igazán szeretni fog. Valakit, aki jó férj lesz és valóban a társaddá válik.

- Bízom benne. Na, megyek aludni, jó éjszakát!

Adtam apának egy puszit és felmentem aludni.

Péntek reggel arra keltem, hogy leestem az ágyról. Nagyon rossz éjszakám volt, már csak azért is, mert Christopher-rel álmodtam.

Az első óra előtt odamentem a szekrényemhez, kivettem a könyveimet és elindultam a kémia előadó felé. Kifordultam a folyosó végén, amikor valakibe beleütköztem.

- Már megint te?

Felnéztem és Christopher volt az.

- Ne haragudj, nem néztem magam elé. Elgondolkoztam.

- Aha, értem - vágta rá fapofával.

- Amúgy a múltkorit illetve...

- A múltkorit? Hagyjuk inkább az egészet. Nem vagyok szimpatikus neked, megértem. Legjobb, ha nem beszélünk egymással és elkerüljük egymást. Így mindenkinek jobb lesz.

Erre nem válaszoltam semmit, csak csenben elindultam. Igaza van apának, nagyon külömbözőek vagyunk. Belátom, hogy rosszul sül el az, ha beszélünk. „Így jobb lesz” - gondoltam.